A magyar szénhidrogénipar megalakulását a budafa-pusztai kőolaj- és földgázmező felfedezésétől, 1937. februárjától számítjuk. 

Magyarországon az első gázvezeték 1938-ban létesült, mely fúrási pontokat kötött össze üzemi létesítményekkel. Az első gáztávvezetéket – Bázakerettye és Nagykanizsa között 27 km hosszúságban 1942-ben adták át. 1949-ben, a világon egyedülálló módon, hazánkban alkalmaztak ún. dugós szállítási technológiát, ugyanazon a vezetéken felváltva áramlott az ország központjába a kőolaj és a földgáz. Ebben az évben alakult meg az Ásványolaj- és Földgáz-távvezeték Nemzeti Vállalat, majd 1954-ben a Kőolajvezeték Vállalat (KVV), mindkettő siófoki központtal. Az első nemzetközi gáztávvezetéket a Csenger-Tiszapalkonya közötti ún. „román-magyar” vezetéket 1958-ban adták át.

Az elkövetkező években sem hagyott alább az építkezés lendülete. A biztonságos üzemeltetés érdekében a vezetékekkel egy időben hírközlő kábelt is fektettek, ez akkoriban még forradalmi újdonságnak számított. A rendszer összehangolt üzemeltetéséhez 1968-ban, Siófokon diszpécser szolgálatot szerveztek, mely azóta is innen látja el a távvezetéki rendszer egyensúlyozási feladatait.

Robbanásszerű fejlődést okozott a hazai földgázmezők felfedezése, illetve a modern, földgáz alapú gyártási technológiák megjelenése. A gázátadó állomások számának gyors növekedése az irányítás decentralizálását vonta maga után. Az egymás után létesülő területi központok, Kápolnásnyék, Gellénháza, Hajdúszoboszló, Vecsés, Kecskemét és Miskolc, ma is működő üzemközpontjaink.

1975-ben csatlakozott a magyar szállítórendszer a szovjet földgázrendszerhez. 1996-ban üzembe helyezték az Országhatár – Győr vezetéket, ezáltal valósult meg Magyarországon a kétoldali gáz betáplálás, illetve az európai hálózathoz történő kapcsolódással az uniós tagországokkal való kereskedés lehetősége.

A szállító rendszer jelenleg 5782 km hosszú vezetékből, közel 400 gázátadó állomásból és 5 kompresszor állomásból áll. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásával szükségessé vált egy új, az uniós elvárásoknak megfelelő szabályozási környezet kialakítása, valamint a magyar földgázszolgáltatás struktúrájának teljes átalakítása, a belső földgázpiac újraszabályozása. 2004. január 1-jétől életbe lépett a 2003. évi földgázellátásról szóló XLII. törvény és a végrehajtásáról szóló kormányrendeletek. A törvényi változások legfőbb eredményeként megszűntek a korábbi gázipari monopóliumok, az addig kizárólagos gázértékesítői engedéllyel rendelkező MOL Rt. Földgáz Divíziójának szervezeteiből megalakultak a jogilag önálló földgázszállító, tároló és ellátó részvénytársaságok. Az új szabályozás leválasztotta a földgázkereskedelmet a földgázrendszer használatáról, a belföldi gázkereskedelem a jövőben már nem kizárólagosságon alapuló tevékenység, azt bárki végezheti engedély birtokában.

A piac további liberalizációját segítette elő a 2008. június 25-én kihirdetett XL. törvény a földgázellátásról (GET), majd az Európai Unió 73/2009 EK irányelve alapján a fenti törvény 2010. január 14-i módosítása új kereteket jelölt ki a földgáz átvitelének, tárolásának, elosztásának és az ellátásnak.

Ennek következtében az FGSZ Zrt. egy új, úgynevezett ITO- (Independent Transmission Operator) modellben működik a jövőben.

A modell lényege az, hogy a földgázszállítási tevékenységet végző vállalat, amennyiben egy vertikálisan integrált vállalatcsoport része, a törvények által meghatározott kötelezettségei szerint minden piaci résztvevő számára biztosítja a hálózathoz való diszkriminációmentes és tisztességes hozzáférést, elvégzi a piaci szempontból indokolt beruházásokat, és hozzájárul az európai gázpiacok integrációjához.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a gázellátás biztonságának növelése érdekében a jövőben is folyamatosan fejleszti rendszerét. A hosszú fejlődéstörténet során felhalmozott szakmai tapasztalat segíti vállalatunkat abban, hogy a földgázszállítási szolgáltatást magas színvonalon biztosítsuk megrendelőink számára a jelenben és a jövőben egyaránt.